Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Csuka

2011.02.11

Csuka [bevezető szerkesztése]

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
 
Wikipédia:TaxoboxInfobox info icon.svg
Csuka
Hecht.jpg
 
Státusz
Nem veszélyeztetett
Status iucn EX icon blank.svg Status iucn EW icon blank.svg Status iucn CR icon blank.svg Status iucn EN icon blank.svg Status iucn VU icon blank.svg Status iucn NT icon blank.svg Status iucn LC icon.svg
Rendszertani besorolás
Ország: Állatok (Animalia)
Törzs: Gerinchúrosok (Chordata)
Altörzs: Gerincesek (Vertebrata)
Osztály: Csontos halak (Osteichthyes)
Alosztály: Újúszósok (Neopterygii)
Alosztályág: Valódi csontoshalak (Teleostei)
Öregrend: Protacanthopterygii
Rend: Csukaalakúak (Esociformes)
Család: Csukafélék (Esocidae)
Nem: Esox
Faj: E. lucius
Tudományos név
Esox lucius
(Linnaeus, 1758)
Szinonimák
  • Esox boreus (Agassiz, 1850)
  • Esox estor (Lesueur, 1818)
  • Esox lucioides Agassiz & (Girard, 1850)
  • Esox lucius atrox (Anikin, 1902)
  • Esox lucius bergi (Kaganowsky, 1933)
  • Esox lucius lucius wiliunensis (Kirillov, 1962)
  • Esox lucius variegatus (Fitzinger, 1832)
  • Esox nobilior (Thompson, 1850)
  • Esox reichertii baicalensis (Dybowski, 1874)
  • Luccius vorax (Rafinesque, 1810)
Hivatkozások
Wikispecies

A Wikifajok tartalmaz Csuka témájú rendszertani információt.

Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Csuka témájú médiaállományokat.

Jó vadász
Jellegzetes fejformája

A csuka (Esox lucius) a csontos halak (Osteichthyes) osztályának a csukaalakúak (Esociformes) rendjéhez, ezen belül a csukafélék (Esocidae) családjához tartozó faj.

Több elnevezése is ismert csukesz, közcsuka, mátyáscsuka (A Mátyás napján fogott példány), bicska vagy bugyli csuka (az egynyaras 18-19 centiméter hosszúságú példányok).

A föld északi féltekének hideg és mérsékelt éghajlati övében minden kontinensen megtalálható jelentős gazdasági értéket képviselő halfaj. A természetes vizekben télen a jég alól is kifogható, ezért egész évben friss halként fogyasztható.

Előfordulása [szerkesztés]

Európában, Oroszországban és Észak-Amerikában honos. Az Alpokban 1500 méterig felhatol. A Balti-tenger brakkvizeiben is él. Magyarország vizeiben is honos ragadozóhal.[1]

Megjelenése [szerkesztés]

Teste hosszúkás, erőteljes, színe halvány ezüst-aranyostól az olajzöld alapon arany foltos változatokig terjedhet, finoman pikkelyezett, halványan csíkozott, erős hátúszója teste hátsó részén van. Feje testéhez képest igen nagy és szája kacsacsőrre emlékeztet. Nagy szájának kemény alsó állkapcsa túlér a felsőn, formája lapított és mélyen vágott. Szájában éles, erős és kúpos fogak helyezkednek el, több sorban, melyek elölről hátrafelé haladva egyre nagyobbak. A farok alatti úszójának hossza és magassága hasonló a hátúszójához. A testoldal alapszíne ezüstösen barna, olajzöld, sávokban rendezett esetleg márványos, változó élénkségű sárgás foltokkal.[2][3]

A két ivar növekedésében jelentős eltérés tapasztalható a hím testhossza maximum 100 centiméter, a nőstényé maximum 150 centiméter. Növekedési ütemük eltér és vízterülettől függően 8-9 éves korukra az ikrások 30-40 mm-rel hosszabbak a tejesektől.[3]

Hasonló fajok [szerkesztés]

A csukafélék családjának legnagyobbra növő tagja és egyetlen képviselője Európában, így hozzá hasonló rokonaival nem lehet összetéveszteni. A jellegzetes orrformája és a szem alá érő igen nagy szája jól megkülönbözteti őt a vele együtt előforduló halfajoktól.[1]

Életmódja [szerkesztés]

Télen nem vermel, így a csuka lékből is horgászható. Jól alkalmazkodik a környezetéhez mozdulatlanul beleolvad a környezetbe és így várja áldozatát. A környezetével szemben meglehetősen igénytelen, a hegyvidéki patakok kivételével szinte minden víztípusban megél. Nagyobb állományai a dús növényzetű, de nyílt vízzel is rendelkező tavakban, holtágakban alakulnak ki. A frissen feltöltött csatornák tavak benépesítésében úttörő szerepet játszik.[1]

Kiválóan lát a vízben, szeme rendkívül érzékeny. Tápláléka vegyes, szinte mindent megeszik, ami a vízben él, mozog. Főként a Cyprinidae fajok lárváit fogyasztják válogatás nélkül, de növekedésével összhangban megeszi az apróhalat majd a nálánál kisebb méretű halakat. Ezeken kívül a fiatal vízi szárnyasokat, valamint rákot, békát, sőt kígyót és a vízbe merészkedő apróbb emlősállatokat is elkapja. Kedvence a küsz, amelyből jelentős mennyiséget képes elfogyasztani. Saját faját sem kíméli; a nagyobb csukák felfalják a kisebbeket, a szülők saját gyermekeiket, az egyívású kis csukák között pedig a növésben elmaradtak hamar az erőteljesebben fejlődő testvéreik konyhájára kerülnek. Ha úgy hozza a helyzet, a vízből kiugorva még a nagyobb rovarokra, például szitakötőkre, kérészekre is rárabol.[2]

A felmelegedett vizekben nyáron bőséges táplálékhoz jut, az apróhalakat szívesen fogyasztja kedvére és növekedése ilyenkor gyors, 5 nyaras korára elérheti az 5 – 8 kilogramm méretet is. Falánk ragadozó, áldozatára lesből, takarásból támad, a táplálékállat elragadása rendkívül gyors. Nem üldözi áldozatát, ha lesből az első mozdulatra elvétette azt hagyja elmenni. A megaragadott áldozatának a szájából, kissé hátra, befelé hajló fogai közül már gyakorlatilag nincs menekvés. A zsákmányhalat a farkánál kapja el, majd megforgatja a szájában, és fej felől nyeli el. Gyomornedve olyan erős, hogy a lenyelt acélhorgot is képes elbontani, megemészteni.[3]

Szaporodása [szerkesztés]

Ívása február-március közé esik, amikor is a sekély partmenti, növényekkel, gyökerekkel sűrűn benőtt helyeken rakja le ikráit. Ivásának idejét tekintve egyik legkorábban ívó hal Magyarországon. Ilyenkor a hímeknek nincs meghatározott területük. Amikor a hímek összetalálkoznak az ívóhelyen, fenyegető tartást öltenek, meggörbített háttal, de ritkán kerül sor verekedésre. Ha egy nőstény fogadja a hím udvarlását, előreúszik. A hím melléúszik úgy, hogy a szemük egy magasságba kerül. A parthoz úsznak, a sűrű fűbe, amely felizgatja őket. A hím a nősténynek odacsap a farkúszójával, ez a "párzási ütés". Ekkor a nőstény kibocsátja az ikráját, a hím pedig kifecskendezi a tejét. A farkúszó újabb csapása segít az ivarsejtek keveredésében. Az ikra körülbelül 3 milliméter átmérőjű és ragadós. A nőstények testkilogrammonként 40 000-45 000 ikrát raknak. Pár nap (10-30 nap) múlva ezekből kikelő lárvák életük első szakaszát itt a sekélyben töltik, ahol először zooplanktonokra, majd kisebb vízibolhákra és egyéb ízeltlábúakra vadásznak. 3-5 centiméteres korukban kezdenek el a mélyebb, de növényekkel sűrűn benőtt részekre húzódni, majd átállnak a főként apróhalakból, lárvákból álló táplálkozásra.[2][3] A fiatal csukák szája óriási, saját testhosszuk 80 százalékát elérő zsákmányt is lenyelnek. Egy 15 centiméteres kis csuka majdnem ugyanilyen hosszú testvérét is le tudja nyelni. De rengeteg csukaivadékot esznek meg más halak.

Horgászata [szerkesztés]

A csuka a horgászok nemes hala, mely méretkorlátozás alá esik, országosan 40 centiméter, melytől helyenként eltérhetnek. Fogási tilalmi ideje az ívás ideje, február 15 és március 31 között.[4]

Horgászatánál drótelőkét kell alkalmazni, mert a fogai átmetszhetik a műanyagzsinórt, a zsákmányejtés esetén a horog szájfeszítő segítségével távolítható el, mert a harapása veszélyes. Horgászmódszere a pergetős horgászat vagy a csalihallal felszerelt készség. Nagyobb példányai esetlegesen, ritkán fürdőzőket is megharaphatnak, sekélyebb vizekben. Nyáron kedveli az álló, illetve lassan folydogáló holtágakat.[5][6]

Emberi táplálékként kedvelt, rendkívül tiszta, fehér húsú, ízletes, de szálkás hal. Húsminőségét befolyásolhatja a víz tisztasága, melytől kedvezőtlen esetben iszapízűvé válhat és hatással van rá a táplálékként elfogyasztott kishalak íze is. Húsa kiválóan alkalmas hallék készítéséhez. Megsütve tűzdelik vagy töltik és népszerű a húsából készített pörkölt vagy a káposztás csuka is.[7